Lassan megértem a megkeseredő, féltékenyé váló anyósokat.... (beszélgetős fórum)
Ez a fórum egy anonim vallomáshoz nyílt.
Nekem is így jött le, és eszembe is jutott a férjem édesanyja… de halottról jót vagy semmit.
Egy anya mindig anya marad, nem összehasonlítható szerep a barátnővel, feleséggel. Ha a nők valóban szeretik a pasit, akkor nem féltékenyek egymásra. Aki féltékeny, nem a pasival van elfoglalva, hanem a másik nővel. Csakhogy a gyereknek joga van a boldogsághoz, és max örülhetünk ha az, ne mi szabjuk meg, hogyan éri azt el, vagy kivel. Minél színesebb életet el a fiam (és most már lassan majd a lányom is), annál boldogabb vagyok, ugyanakkor persze hiányoznak, mert már valóban nem velem akarnak lógni. Nem én vagyok a társaságuk, így nekem már kevesebb szerep jut, ezért lekötöm magam, és olyan dolgokat csinálok, amiket nem tudtam eddig. Pl elvégeztem egy tanfolyamot a hobbimmal kapcsolatosan.
Mármint azt gondolod, hogy azért lesz féltékeny és megkeseredett anyós valaki, mert ő nem tudta irányítani a fiát, bezzeg a menye tudja?
Vagy megint nem értem, hogy miről van szó...
Én örülnék neki, pont úgy vagyok vele, hogy bár imádom a fiam menyasszonyát, de úgy gondolom, hogy egy kicsit karakánabb személyiség jobb lett volna mellé, mert ő picit sem motiválja, és van az az életkor, amikor ez már nem a szülő "feladata".
De mivel imádja a fiamat, én "csak" annyit tehetek, hogy szeretem, mintha a lányom lenne :)